Előzetes vita

Az egyetemi doktori szabályzat alapján:

Az értekezést a munka végső formába öntése előtt – a doktori iskola minőségbiztosítási tervében rögzített módon – előzetes vitára bocsátják. Az előzetes vitát a doktori iskola tanácsa szervezi meg, a vitáról jegyzőkönyv készül. Az előzetes vita bírálóbizottságának elnökét és tagjait a doktori iskola tanácsa jelöli ki. A bírálóbizottság legalább háromtagú, tagjai az elnök, két bíráló, valamint további tagok a doktori iskola működési rendje szerint. A bizottság valamennyi tagja tudományos fokozattal rendelkezik. A bizottság elnöke az adott tudományterületen az egyetemen működő valamely doktori iskola akkreditált törzstagja, lehetőleg az adott doktori iskola tanácsának tagja. A bizottság tagjainak legalább egyharmada nem oktatója az adott doktori iskolának. Az előzetes vitára benyújtott értekezést a doktori iskola titkára – bírálat előtt – szövegegyezés keresés céljából megküldi az Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak. A könyvtár három munkanapon belül előállítja a szűrés eredményét tartalmazó dokumentumot, amelyet a doktori iskola titkára továbbít a bírálóknak. A bírálók az általuk készített bírálatban kötelesek nyilatkozni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az értekezés megfelel a publikálás tudományetikai követelményeinek. Az előzetes vita abban az esetben is megtartható, ha a bíráló(k) tudományetikai kifogással él(nek), az esetleges hibák a végleges értekezésben jogkövetkezmények nélkül javíthatók. Amennyiben az előzetes vita bírálója tudományetikai szempontból kifogást fogalmazott meg, erről – a végleges értekezés benyújtásakor – a tudományterületi doktori tanácsot tájékoztatni kell. Ebben az esetben a végleges értekezést ismételt szövegegyezés keresésre kell bocsátani, amelynek eredményét a hivatalos bírálókhoz el kell juttatni.

- Az előzetes vita nyilvános, azon bárki részt vehet, kérdést tehet fel.

-Az előzetes vitán a jelölt rövid szabadelőadásban ismerteti eredményeit, válaszol a bírálók, a bizottság és a résztvevők kérdéseire.

- az előzetes vita akkor bonyolítható le, ha az elnök mellett legalább az egyik bíráló jelen van és a másik bíráló nyilatkozott arról, hogy a dolgozat véglegesítése után a dolgozat a nyilvános vitára bocsátható.

-Az előzetes vita jegyzőkönyvét aláírásával hitelesítenie kell az elnöknek, a bírálóknak, továbbá a bizottság tagjainak (amennyiben vannak további tagok).

- Az előzetes vita jegyzőkönyvét 3 példányban, a bírálatokat 3-3 eredeti aláírással ellátott példányban szükséges elkészíteni.

(1 példányt az iskola könyvel le, 1 példány a TTDT irodáé, 1 példány a jelölté.)

- Az előzetes vita bírálóinak explicit nyilatkozata szükséges a tudományetikai megfelelésről.


Az előzetes vita jegyzőkönyv: letöltés


Az előzetes vita megszervezése és javasolt forgatókönyve

1. A programvezető, a tanszékvezető javaslatát figyelembe véve, felkér max. 1 belső és min. 1 külső bírálót a bírálat elkészítésére és eljuttatja hozzájuk az elkészített dolgozatot.

2. A programvezető egyúttal felkéri a Doktori Iskola egyik törzstagját vagy vezető oktatóját, hogy végezze el a munkahelyei vita elnöki teendőit. A programvezető a felkért elnök javaslatát figyelembe véve, felkéri a munkahelyi vita titkárát is.

3. A bírálók a kézirat kézhezvételétől kezdődően max. 4 héten belül írásos véleményt készítenek, amelyet eljuttatnak a jelöltnek, a tanszékvezetőnek és a programvezetőnek legalább 7 munkanappal a kitűzött időpont előtt.

4. A jelölt írásban válaszol, és ezt legalább 2 munkanappal az előzetes vita időpontja előtt eljuttatja a bírálóknak.

5. A programvezető a házi védésre meghívja a tanszéki oktató/kutató munkatársakat, a doktoranduszokat, a bírálókat, a tudományos dékánhelyettest, valamint a témában érdekelt, tanszéken kívüli szakembereket.

6. A dolgozat egy nyomtatott példányát a tanszéki titkárságon 2 héttel az előzetes vita időpontja előtt hozzáférhetővé kell tenni.

7. A munkahelyi vita meghívóját a tanszéki honlapon, a Doktori Iskola honlapján, valamint a Kari és tanszéki hirdetőtáblán nyomtatott formában is közzé kell tenni, két héttel a védés időpontja előtt.

8. A munkahelyi vita megtartásának nem feltétele a doktori cselekmény korábbi megindítása.


Lebonyolítás:

1. A levezető elnök - üdvözli a megjelenteket és bemutatja a bírálókat, - felkéri a titkárt a jegyzőkönyv vezetésére, - felkéri a jelöltet az értekezés ismertetésére (20-25 perces szabad előadás).

2. A jegyzőkönyvvezető ismerteti a jelölt rövid önéletrajzát.

3. A jelölt ismerteti értekezését, kiemelve új tudományos eredményeit.

4. A levezető elnök egyenként felkéri a bírálókat, hogy ismertessék az értekezésről írásban is leadott véleményüket. 5. A bírálók ismertetik véleményüket.

6. A levezető elnök felkéri a jelöltet válaszadásra.

7. A jelölt válaszol a bírálatban elhangzottakra.

8. A levezető elnök felkéri a bírálókat, valamint a jelenlévőket, tegyék fel kérdéseiket a doktori értekezésre vonatkozóan.

9. A jelölt válaszol az elhangzó kérdésekre.

10. A levezető elnök a válasz után felteszi a kérdést, hogy a válasz kielégítő volt-e. Nemleges viszontválasz esetén lehetőséget ad a vitára, melyet szükség esetén berekeszt.

11. A kérdések és a válaszok elhangzása után az elnök felkéri a jelenlévőket, hogy ha kívánnak, szóljanak hozzá. A jelölt az elhangzó hozzászólásokra - ha szükséges - válaszol.

12. A levezető elnök lezárja a vitát és a bírálók véleménye, valamint a vitában elhangzottak alapján megfogalmazza a jegyzőkönyvbe foglalni kívánt állásfoglalást az alábbi kérdésekben: -A bizottság tagjainak véleménye a jelölt tudományos munkásságáról: Megfelel/ nem felel meg -A bizottság tagjainak véleménye az értekezésről: Megfelel/javításokkal megfelel/ nem felel meg (a megfelelő rész aláhúzandó) Az értekezés a publikálás tudományetikai követelményeinek megfelel/nem felel meg (a megfelelő rész aláhúzandó).

13. A levezető elnök az ülést bezárja.

14. A házi védésről jegyzőkönyv készül, melyhez csatolni kell az ülésen résztvevők aláírását tartalmazó jelenléti ívet. A jegyzőkönyvbe kerüljön bele minden kérdés/válasz.

 Az előzetes vita ügyrendje: letöltés

Legutóbbi frissítés: 2025. 09. 26. 15:03